Sziasztok ismét!
Hétfőn volt egy mtt ahol az első helyezett BPO és EPT beülőt kapott.A verseny első szintjén feszes voltam és figyeltem az eseményeket,azt hogy kivel hogyan kell játszani..a második szinten pedig elkezdtem zsetont gyűjteni,az 1500 indulót kb 3000-3200 ra tornáztam fel 1-2 szint alatt..aztán pedig jött egy parti ahol K9s el limpeltem MID ben (hiba) és a BB standard emelését megadtam a pozícióm és a zsetonarányok miatt (sztem nem rossz),a flopra AK9 jött ahol a BB checkelt,én beteltem és ő miniraiselt,és én all-in ig hívtam..(iszonyat hiba) ügye ha AQ,AJ van nála akkor a floppon betel és nem c/r-el,a c/r az itt általában a preflop licitmintát figyelembevéve AK,AA,KK .Erre végülis így utólag rájöttem,többször remélhetőleg nem esek bele ebbe a hibába,azért valljuk meg nem egy alap skill ezen a flopon a K9 dobás,de el kell dobni,kivéve persze ha tudjuk hogy az ellenfelünk ránk játszik és a c/r -el csak el akar hitetni egy monster lapot,de nem hiszem hogy ez jellemző egy freerollon vagy egy alacsony nevezési díjjas MTT-n :) Szóval ebben a partiban elvesztettem a zsetonjaim 80%-át utánna pedig a megmaradt 3-4 NV-omat betoltam és nem mákoltam,ennyi volt a versenyem..
Még hétfőn befizettem a Poker Ocean Ipoker terembe azért hogy a GoWest3-ra elkezdjek pontokat gyűjteni,szomorúan vettem tudomásul hogy még FL50-en is nagyon lassan jönnek a pontok,ezért sajnos nem lesz meg a minimális 1000 pont határidőre..Azt is tudomásul vettem hogy az Ipoker még mindíg annyira utál engem mint én őt,kaptam elég sok hideget,például AQ vel versenyen emelek preflop 4bb-t,KV call,kicsi-kicsi-Q floppon rámtolja az ollét JJ val,turn J,river J..Sikerült kétszer QQ vel KK ba futnom..Valahogy itt nem megy a betonread mint élőben ezért természetesen kifizettem a nagy lapokat..Kedden egy $1500 GTD $1+0.1 R/A versenyen 4 óra játék után sikerült elérnem 6XX főböl a teljesen gagyi 26. helyet.. a vége nagyon gambling volt a versenynek ,5K/10K-nál 10NV volt az átlagstack,nekem 80K-m volt amit betoltam J8-al és a nagyvak gambler 100K-val simán megadott KQ vel...és sajnos nem javultam le...0.5/1 FLHE HU-t játszottam keveset,valahogy eggyáltalán nem találtam semmi lapot kb 200 leosztásban..tegnap meló után (kb éjfélkor) elkezdtem egy 5 dolcsis 20 fős SNG-t ahol kb 2 óra játék után második lettem,HU ban nagyon kellemetlen ellenfelet kaptam,kv-s lapjaimmal nem tudtam agresszívan játszani mert CS volt az ember,viszont amikor floppot néztünk folyamatosan betelgetett és nem mertem rátolni mert korábban pont a laza megadásainak köszönhetően erősödtem meg stackben,amikor van 30K össz chip 400/800 vakoknál nem igazán tudja az ember várni a HU ban a nutot hogy majd kifizeti,pedig kifizette volna,aztán végül elbuktam sajna a HU-t ,így az $50 helyett $30 lett a jutalmam..
Játszogatok ,játszogatok,vannak jó ,skilles lépéseim de valahogy nem akar semmi nagy nyerő széria beakadni...
Melóhelyet váltottam,visszamentem áru-ellenőrnek egy raktárba,azthiszem ez egy jó meló lesz,legalábbis bízom benne,és talán sikerül mellé beakasztani egy mégjobb melót ami egyenlőre még titok ,de hogyha összejönne nagyon happy lennék..
Hát,lehet kicsit semmitmondó blogbejegyzés lett,sajna most ennyire futotta..
GL nektek, GL NEKEM.
2008. november 21., péntek
2008. október 21., kedd
A megérzéseim jobbak mint valaha...
Sziasztok!
Nagyon rég írtam bejegyzést,keveset játszom mostanában,mondhatni nagyon keveset.Egyrészt azért mert nincs időm,másfelől pedig amikor időm szakad akkor pihenek,lazulok és mire olyan állapotba kerülnék hogy értelmes aggyal vághassak neki egy tournak addigra megint nincs időm :S
A cím alapján sokaknak eszébe juthat Daniel Negreanu profi játékos,nem szeretném magamat hozzá hasonlítani,azért ezt a címet választottam mert Daniel mondhatni a példaképem és az utóbbi élő szerepléseimen felbuzdulva azthiszem joggal használhatom ezt a jelzőt..
A 2. FHM csapatversenyen már a Pisztácia Kifogyott nevű hirhedt gigász csapatban játszhattam,ott nem igazán sikerült bemutatni cápa képességeinket,talán a vad bevezetése miatt,talán a pech miatt,talán az én hülyeségem miatt,miszerint azt gondoltam hogy az asztalomnál a vad tisztában van vele hogy mekkora fontossága van a csapata továbbjutásával kapcsolatosan,hát tévedtem,dehát ez már a mult :)
Nemrég lezajlott a 3.FHM verseny ami csapat és egyéni verseny volt egyben.A selejtező fordulóban hogyha jól emlékezem 280-an indultunk, a játék MTT rendszerben zajlott.Az első 60 helyezett jutott tovább az egyéni elődöntőbe és az egyéni helyezések után járó pontok alapján pedig hogyha jól emlékezem az első 6 csapat jutott tovább a csapat elődöntőbe.Vasárnap délutánra sorsoltak minket ami talán az eggyik legjobb időpont volt.Szombat este direkt csendes pihenőt tartottam itthon , hogy teljesen kipihenve érkezhessek a versenyre (hmm ez is olyan mintha egy profi mondaná egy giga verseny előtt :D )szoval megérkeztem,leültem és egyetlen ismerős arcot sem találtam az asztalnál.dobálgattam,dobálgattam,readelgettem,dobálgattam.Készültek a note-k a fejemben...Volt egy játékos aki saját bevallása szerint is életében először játszott ilyen nagyszabású élő versenyen,gondolom haverokkal előtte azért párszor játszhattak a kocsma vagy a konyhaasztalon..Fiatal játékos volt,olyan 20-25 év körüli,nagyon gyenge játékos volt,a játékában többször követett el logikai hibát..De nem is vele akaszkodtam össze elősször.Kaptam egy nagyon szépséges KK-t talán a második vakszinten(25-50) emeltem vele preflop 200-ig középen ,amit ketten adtak meg ,egy ember a gombról,vakok dobtak,kijött egy TJ7 FD flop,rossz helyzetben voltam,én voltam az első beszélő,alapból nem is olyan rossz ez a flop és a pot (675) sem volt tul nagy a zsetonjaimhoz képest..Azt mondtam rendben,nyitok egy tisztességeset..beteltem 650-t maradt előttem kb 1100 zseton,középső játékos dob,D hosszasan gondolkozik majd all-in-t jelent,én nézek ki a fejemből,mert az előző partik alapján a játékost egy megfontolt ,tapasztalt játékosnak gondoltam.Eszembe jutott hogy a verseny előtt Zoliék azt mondták próbáljam ugy kezelni a versenyt mint egy satellitet,feleslegesen ne menjek bele 60-40 be..három féle lapot tudtam ellenfelemnél elképzelni,kétpár(TJ),set,vagy pedig egy nutszinhúzó..Ügye az első kettővel alapban ver,ha pedig szinhuzoja van az háromból egyszer esik neki,nekem van még több mint 20NV-m,el tudok még egy idejig lavírozni vele..,.bedobtam a szépséges KK-t ő pedig muckolt a mellette ülő azt mondta ő látta hogy FD-je volt,ezt nem kell elhinni,de ha így volt akkor is jó talán a foldom...játszogattam,lefogytam 900-ra,majd dupláztam egyet így 1800 zsetonom lett kb.50-100 nál Nagyvakon kaptam T8-ot,kb 5 limper köztük az én drága kezdő barátom.flop 886 FD hát mondom ez nem is rossz :) KV checkel,én potbetelek és marad előttem 1100 zseton,gyerek gondolkozik ,nagyon gondolkozik ,majd megad,áhhhá mondom megvagy :D :D,turn blank 4,ehh mondom király :D all-in :P ő gondolkozik gondolkozik majd megad :( 73s van a barátomnál,szinhuzója és gutshot straightdrawja van...river 5 HURRÁ,kiestem :(
A csapat hála istennek nagyon jól szerepelt és első helyen jutottunk tovább az elődöntőbe.
Eljött az elődöntő ,az ellenfeleim megint ismeretlenek voltak,meló után kellett játszanom és bennem volt a stressz hogy nem szeretnék ismét rosszul szerepelni.Ez a szakasz már 10 fős SNG formában került lebonyolításra.az első vakszinten 1-2 kisebb potot vittem,kb 10 százalékkal sikerült növelni a stackemet.25/50 es vakszintél QQ-t kaptam CO pozícióban,előttem kettővel történt egy 4NV.os emelés amit én kissebb gondolkodás után csak megadtam, ezt tette a kisvak is és kijött egy alacsony flop,azthiszem 9-es magas,a kisvak all-in megy ,a középső játékos tart,az all-in értéke 1000 volt kb a középső játékos előtt 800 vagy 900 zseton maradt,előttem pedig szintén 800-900 marad ha csak tartok,a középső játékost aki tartott AK-ra teszem,rá is kérdezek,AK van nálad? ő csak elmosolyodik és zavarban van,próbálja leplezni az érzelmeit,hát mondom ez nem sok eddig de használható,talán monstere van.Úgy döntök hogy csak megadom a nyitást és turnon döntök,turn blank,mondom EHH.Erre az ellenfél insta all-in.Ránéztem,gondolkodtam,végigfuttattam a preflop akcióktól a partit és arra gondoltam hogy tulságosan képzetlen játékos ahoz hogy felismerje a helyzetet miszerint flopon csak megadtam ami gyengeség és turnon az olléjára van elég nagy FE-je,ő ehez nem volt elég képzett,ő csak a lapját játszotta,és tudtam hogy az FE-ig nem szabad tulgondolkodni a partit..Eldobtam felfordítva a QQ-t,a KV JJ-t mutatott ,a középső játékos pedig AA-t fordított fel,én pedig mindennél jobban örültem magamnak :D.történt még ez előtt olyan is hogy J9o-al limpeltem ,ezt a lapot egy 9-es magas FD floppon sikerült dobnom,utólag SD-nál kiderült hogy jól mert Q9 és J9 ellen mentem volna...Sajna nem volt elég a helyes foldok sorozata mert csak 7. lettem és megint bánatosan indultam haza...Miért nincs olyan játéktípus hogy TexasFoldEm? :DTuti lenne 30 karkötőm már.. :D
A csapatunk viszont megint bravúrosan teljesített és mult hét szombaton a csapatverseny döntőre voltunk hivatalosak 17 másik csapattal eggyütt..A mezőny itt már érezhetően jobb volt,láttam sok ismerős embert,régi ellenfeleket..Az asztalomnál természetesen megint nem ismertem senkit.. :D Most viszont nem volt szükségem isteni foldokra mert egyszerűen nem volt ellenfelem és amikor lapom volt akkor tudtam érvényesülni,nem voltam all-in-en egészen a HU-ig...Mondhatni hogy kedveztek a lapok a stratégiámnak.Második helyezést értem el...Volt egy ember aki a 3.-4. vakszinten beszólt egy ilyet hogy nemigaz hogy minden leesik nekem,mondom magamban : igen,a mindennek a fele,a másik felét meg jó hogy elhitted ;) :D :D :D
Sajnos a HU-t én is és másik két csapattársam is elbukta ,a csapatkapitányunk AK val vérzett el AJ ellen amikor riveren jött a J,a döntőre a többieknek eljött a pechszéria sajnos,ezért 6. helyezést ért el a csapatunk,420 csapatból talán mondani lehet hogy nem rossz,de a TOP3 mindenképpen szebb lett volna.
Hazafelé kellemesen telt az idő,Stadionoknál 1 órát vártam az éjszakai buszra,majd amikor a buszról leszálltam nekivágtam a kb 30 perces sétának,betértem egy benzinkúthoz vettem egy chipset mert irtó éhes voltam de nem akartam egy egyáltalán nem laktató szendvicsért 500 pénzt adni.. a főút mellett chipset majszolgatva haladtam mikor az mp3 lejátszó zenéje alatt egy luxus autó brümmögését hallom,mondom ehh ez mi,ekkor már a reflektor fényét is láttam magam elé szűrődni,nyugi nem frontálisan ütöttek el,hanem mögöttem lassított egy bömös,és kiszólt egy O'láh hogy merre kell menni a Pólus Centerhez,majdnem elröhögtem magam:D :D az ember ment volna Gödöllő felé a 3-ason,és kérdezi merre a pólus :D,mondom forduljon meg és cinkotánál a sineknél jobbra majd tök végig a főúton,erre ő ,akkor most csak egyenesen? mondom há persze,ezzel el is ment,de legalább visszafordult a jó irányra.. :D
A lényeg hogy hazaértem és felemás hangulatban aludtam el,mert összegezve ugy gondotlam életem legjobb formáját nyujtottam a versenysorozaton,de ennek ellenére sajnos lucifer az utolsó fordulóban megszorongatta a csapatot..
Nembaj fiúk,GRAT NEKÜNK...

Címkék:
csapatverseny,
Daniel,
FHM,
O'láh,
Pisztácia kifogyott,
Pólus Center,
Richard,
rikk
2008. szeptember 12., péntek
Lehet, hogy igaz a mondás?
Van egy mondás, hogy akinek nincs szerencséje kártyában az szerencsés az életben,csajokkal, valami ilyesmi...
Hát,tegnap elindultam egy 50FPP-s double shootout saton amin az első helyezett 1 jegyet nyer az $1.000.000-os 5000FPP-s nevezési díjas versenyre.Addig fajultak a dolgok, hogy az első körben HU-ig jutottam ahol wp-vel 10K-5K ra vezettem,a vakok 200/400 körül járhattak,JJ-t kaptam SB-ben és rátoltam az ellenfelemre,ő A5s-el megadta,riverre egy szinsort kapott,vagyis változott a felállás az ő javára..Innentől sajnos nem sikerült talpra álnom,pedig nem kerültem tiltre csak 1-2 parti erejéig de ott nem buktam,hanem inkább dobtam..5 perces vakszintek voltak és a HU legfontosabb részében elkezdtem rosszabbnál rosszabb lapokat kapni,pl 35o,82,etc.,etc. szoval bucsuzhattam pedig nagyon éreztem a ritmust.
Ezután beregeltem egy $0.1-os 360 fős turbo multi table SNG-re,erről tudni kell,hogy nagyon nagy őrültködés megy a verseny első órájában,a második órában kb 80-90 ember marad bennt általában.AJ vel a verseny elején pre olléval dupláztam 9T ellen,kicsit később TT vel gondoltam rá ,hogy 527 floppon 6 way potban all-in megyek ,mert hogyha a legmagasabb stack megadja akkor több stackem marad mint a kezdőzseton,mellesleg pre emelt kassa volt ahol passziv szerepben voltam,mivel ennyien néztük az emelt kasszás floppot arra gondoltam, hogy sok magas lap lett kiosztva ezért ha valaki 2 overrel jön ellenem akkor még 6 outnál is kevesebbje van.végül 23 és AK adta az ollémat,riverre jött az A.Itt sajnos vagy nem sajnos elkapott a tilt,begurultam mert nem tetszett, hogy olyan játékgépes feeling volt,vagyis egyszer ad,egyszer elvesz...elkezdtem szó szerint fish playt nyomni,aminek a végeredménye az lett hogy UTG ben A4s-el maradtam emelt 3 way potban ahol a flop AKX lett szinhuzo nélkül,toltam is a pusht mint a fishek szokták,AA boldogan adta...
Bátran mondhatom,hogy még mindíg szívok,de igazából kezdem látni, hogy másoknál sem jobb a szitu,ezért kezdem elfogadni, hogy játszani kell az eredményekért,és tudom mi a legnagyobb baj amit elkövetek.Olyan limiten játszom és olyan buy-in es versenyeket tolok amik tul magasak a BR-omhoz,ezért amikor egy tornát elvesztek vagy amikor 6 beülőt bukok CG-n akkor kétségbe esek és szarul érzem magam.A hiba ott van, hogy egyszerűen már nem tudok visszamenni NL10-re CG-zni és 1 dolcsis versenyeket tolni,mert valahogy nem veszem komolyan őket...BR-om nem nagyon van mostmár,mert kivettem a nagy részét, kellett az életben,ha az a pénz bent lenne,lehet,hogy most HU-znék egy 2000 fős 10 dolcsis versenyen ,de nincs bent.
Nehéz dolog ez a póker,nagyon nagyon nehéz,és bevallom IRÍGY vagyok azokra az emberekre akik életükben harmadszor látnak pókerasztalt,vagy netes termet és jófajta versenyeket nyernek..Kéne BR,kéne szponzor,de ami a legfontosabb, hogy kéne IDŐ,és kéne tiszta fej,kéne kényelmes környezet...
Lehet,hogy a saját konokságom és önfejűségem miatt,de én változatlanul hiszek magamban,hiszek abban, hogy amit csinálok az jó és hogyha belevetem magamat jobban és jobban a dolgokba akkor bármi lehetséges.Tudjátok mostanában párszor eszembejutott az is, hogy ezt a Poker dolgot nem nekem találták ki és jobb lenne ha más téren fejleszteném magamat és más foglalkoztatna a napjaim tulnyomó részében.Nem azért mert hülye lennék a játékhoz,hanem azért mert egyszerűen nem vagyok olyan helyzetben,hogy ezzel érdemileg foglalkozhassak.És most itt nem feltétlenül az anyagi körülményekre gondolok ,hanem arra, hogy ez még nem az én világom.Hogy egy messzi példát mutassak be,hogyha egy csöves bemegy egy diszkóba az után , hogy hozzávágnak mondjuk 100.000 forintot és felöltözik,megkajál,megfürdik akkor sem fog tudni beilleszkedni,jót bulizni,spanolni,csajozni,mert egyszerűen ez nem fér bele a jelenlegi életébe....
Azthiszem, hogy túlságosan belebonyolódtam és talán túlbonyolítottam...
Jah,szivesen várom a véleményeket az új kinézetű blogomról :)
Üdv,GL nektek

2008. szeptember 8., hétfő
Nem is tudom hol kezdjem
Megint rég írtam,nagyon rég..
Ez többek között talán azért van mert nem megy a poker,keveset játszom és akkor is bukok,90%-ban bad-beat miatt..És minnél többször bukom annál kevesebbet játszom,valahogy nincs kedvem játszani..Valahogy olyan sokat buktam, hogy nincs motivációm,és ez nem pénzben sok hanem parti számban.Amikor zsinórban a 10. 70-30 at bukod akkor kezdesz kicsit ideges lenni..Szoval a lényeg hogy nem megy a játék.
Szombat délelőtt beneveztem egy 2K GTD 3+0.3-as FO versenyre starson, 1500 induló volt, a kiesésemig 5 ször voltam all-in en ,ebből 2 szer volt terítés,egyszer egy 70-30 at sikerült nyernem így dupláztam,a másikban pedig egy 40-60 at mákoltam be,riverre JX hez pokerem lett.A másik három all-in után jobb is hogy nem kaptam call-t mert resteal all-inek voltak..
a 2. óra végétől végig elől álltam,és amikor sokáig elől állok az általában azt jelenti hogy TOP3,éreztem az erőt,éreztem, hogy a TOP3 és a 400-730 dolcsi visszaadhatja az önbizalmam és készenállok ismét visszatérni a pókerbe..33 an voltunk versenyben amikor a második vagy harmadik helyen álltam és a top3-4 helyen jelentősen több zseton volt mint a hátrább elhelyezkedő játékosoktól.És jött egy hand,a handet megmagyarázom ugyhogy légyszi ne scrollozzátok át..
Poker Stars, $3 + $0.30 NL Hold'em Tournament, 2,500/5,000 Blinds, 8 Players
SB: 269,877
BB: 190,774
UTG: 69,570
UTG+1: 106,061
Hero (MP1): 227,812
MP2: 67,248
CO: 207,557
BTN: 295,892
Pre-Flop: (11,500) A:diamond: K:heart: dealt to Hero (MP1)
2 folds, Hero raises to 20,000, 2 folds, BTN calls 20,000, 2 folds
Flop: (51,500) 4:club: T:club: K:club: (2 Players)
Hero bets 50,000, BTN calls 50,000
Turn:(151,500) 9:spade: (2 Players)
Hero bets 157,312 and is All-In, BTN calls 157,312
River: (466,124) K:spade: (2 Players - 1 is All-In)
Results: 466,124 Pot
Hero showed A:diamond: K:heart: (three of a kind, Kings) and LOST (-227,812 NET)
BTN showed J:diamond: Q:spade: (a straight, Nine to King) and WON 466,124 (+238,312 NET)
Szoval a lényeg, hogy ez egy nehéz hand és ezt nem én mondom hanem egy általam sokra tartott játékos Walkman mondta,OOP mentem egy nagyban sebezhető lappal ,floppon kötelező volt betelnem,turnre pedig tul nagy lett a pot és bármennyi zsetonom bekerül comitted vagyok..
Amikor floppon tartott akkor arra gondoltam hogy nála van a treff A,és turnon azért toltam mert éreztem hogy védenem kell a lapom..Walkmannel kielemeztük a handet és a hibát ott követtem el,hogy túl nagy potot építettem,floppon kissebbet kellett volna betelnem vagy check/call és ha turn nem treff akkor nyomulni.De azt mondta ,hogy ha már így alakult akkor jó volt a push.Nem Walkmannel szeretnék takarózni,csak alátámasztani azt hogy nem voltam fish..
szoval 33. lettem ,hogyha ez a parti megvan akkor minden bizonnyal az első helyért járó 700 dolcsi is az enyém..Erről ennyit
Még annyit szerettem volna írni hogy ügye Gizda bemásolt egy MSN beszélgetést a blogjába,amit nem nagyon értek ,de lebeszéltük hogy nem felém irányuló oltásként tette...
Mellesleg még mindíg cseszett pechesnek érzem magam,dehát egyszer majd ez is megfordul..
Meló ügyben úgy tűnik ,hogy tényleg sikerül egy király állást szereznem...
Nah hát kb ennyi..
Üdv

hand,
nehéz szitu,
pech,
poker,
pokerstars,
rikk,
szivatás
2008. augusztus 20., szerda
Minden jóban van valami rossz
A hétvégén siófokon voltam a Theflop pókertáborban.Azthiszem igazán jó hétvége volt,pénteken Vikivel és Petivel a Kármán kolinál találkoztam.Mire petivel lecipeltük a lift segítségével az asztalt addigra Viki is megérkezett.Viki apukája instrukcióinak megfelelően felrögzítettük az asztalt és egy asztallapot a tetőcsomagtartóra.Elindultunk és eszemben volt hogy szólok vikinek hogy az autópályán nem kéne majd nagyon taposni ,ezt úgy vezettem fel hogy megkérdeztem ,hogy autópályán fogunk -e menni eggyáltalán.. :D.Mondták ,hogy igen és valahogy teljesen más került szóba,nem akartam belevágni ezzel a mondattal,meg amúgy is gondoltam ,hogy Viki gondolja hogy nem kéne gyorsan menni .Ügye ügye a fordított gondolkodás.. :D A pálya előtt bementünk egy kútra tankolni és kávét inni,ahol a viki nem engedte hogy meghívjam,vagyis becsapdázott mert előttem állt a sorban és előbb sikerült pénzt váltania mint nekem :) .Oké,kávé megvan,tank tele ,elindulunk már nekem sem jár az eszemben a pókerasztal,döcögünk olyan 120-130 al mikor egy puffanást hallunk,pff satufék,ehh elég veszélyes szitu volt,még jó hogy nem voltak mögöttünk ,vagy talán az lehet hogy betartották a követési távolságot.Én még fel sem fogtam a történteket,peti kiszáll ,elrohan én meg hátranézek és látom hogy az asztalok mögöttünk kb 100 méterrel.Ba***ameg felkiáltással mondom vikinek hogy kiszállok én is,odarohanok és a szalagkorlát mellé támasztjuk petivel az asztalokat,viki kiáll a leállósávba ,mi az asztalokkal átrohanunk.Juppé ,nem csináltunk 5Km-es dugót,még élünk,és az asztalok is egyben vannak... :D jah a poén hogy nem az asztalok szálltak le a tetőcsomagtartóról ,hanem a tetőcsomagtartó a tetőről....kb 1 óra helyzetfelmérés,stratégia készítés és stratégia megvalósítás után sikerült behúznunk a szituációt.Megbeszéljük ,hogy ok ,innentől 80-90 a max,ledöcögtünk siófokig problémamentesen ,igaz peti az anyósülésen én pedig a bal 1-en fogtam az asztalt hogy ha esetleg gond van a stabilitással akkor időben lehessen elkezdeni alacsonyan tartani a potot azzal hogy félrállunk és le checkoljuk a helyzetet.Szerencsére nem kellett megállni csak egyszer még az elején amikor átkötöttük az asztalokat párszor.
Leértünk ,kb fél óra mulva elkezdtem az előadásom ami szerintem elég kezdőnek tűnhetett a kommunikáció szempontjából ,amugy meg remélem hasznos és értelmes dolgokat sikerült megosztanom a tanulni vágyó újjoncokkal.Ez után Viki tartott előadást,és utánna pedig játszottunk egy 17 fős MTT-t amit sikerült megnyernem :P elég hosszú játék volt ,kb 6-7 óra.Behuppantam az ágyamba és másnap fél 1 ig aludtam kb. Kajáltam egy jót és kezdődött a Cardoza freeroll ,ahol egy jó helyezés igazi dicsőséget jelentett volna,sajnos el agresszorkodtam,elkapkodtam,meg hát nem értem miért talál HU szituban KK9 floppon K-t az ellenfelem mikor nálam A9 van,persze attól floppon megszabadultam aztán döme emelésére ami szokatlanul nagy volt all-in mentem SB ben KQ-vel.Amikor kiosztották a lapom és megnéztem ,tudtam hogy egy emelésre all-in fogok menni.Ezt megtettem még úgy is hogy erőteljesen monster párt readeltem döménél.Szoval ha épp nem vagyok agro-tilt-türelmetlen fish akkor nem tolom rá a KQ vel a KK-jára.Már megint nem sikerült mákolnom ezért kiestem a versenyről...Hát ,végülis elcsesztem..Utánna mikor felszabadult egy asztal csináltunk egy 6 fős PL Omaha hi/NL Holdem mixed versenyt ahol második lettem mert QQXXX boardon nem bírtam elhitetni Borzalinóval hogy van egy Q-m.Nehéz lett volna mert ott volt nála a maradék kettő :D .Vasárnap összejöttünk egy ujjabb 15 fős NL versenyre ahol ha jól emlékszem 6. lettem,a végére elfogytak a lapjaim és nem volt olyan szitu amikor kis kockázattal sok zsetont szerezhettem volna.
Összegezve jól telt a hétvége,jó volt a játék ,jó volt a hangulat.Köszi a szervezést Vik és köszi a lehetőséget az előadásra.
Tegnap Viki felkért ,hogy legyek én is modi a theflop fórumon .Ezt örömmel fogadtam el.
Mostantól mindenki jól vigyázzon hova offol :P :D
Játékról majd máskor

2008. augusztus 11., hétfő
Bodog
Bodogon kaszálni élvezet,gyorsabban oszt mint a képzelet.
Győzök és győzök ,hú de kafa..
Szoval a ma reggelem elég hülyén indult,kényszerszabadságot írtak ki nekem.Bodogon észrevettem a lehetőséget hogy 11XX pontért kb 10 dolcsit adnak,mondom kafa.Átváltottam,és 4 dolcsival kezdtem NL10-en játszani,és egészen addig nyeregettem különböző asztalokon hogy jelenleg 78 dolcsi van a számlámon.Egyszerűen imádom a bodogot,mert az ellenfelek nagyon nagyon gyengék ,amikor jó lapom van akkor kifizetik,amikor meg lapra várok akkor megtehetem mert eggyáltalán nem védik a lapokat..szoval a bodog a kedvenc helyem ,de ezt azthiszem már tudjátok.
Közben UB-n FL-t játszom,kissebb-nagyobb sikerrel.Egy jó melóhely is kilátásban van.Remélem helyrerázódnak a dolgok.

2008. augusztus 7., csütörtök
Mostanában
Azért nem írok több régi multba visszatekintő bejegyzést mert egyszerűen nincs kedvem,a lényeg talán annyi ,hogy szerintem elég sok tapasztalatot szereztem és nagyon sok partit láttam.Az is kiderült időközben hogy az MTT-ket sokkal jobban szeretem mint a CG-t,igaz az MTT-vel az a baj ,hogy nagyon nagy a szórás ezért nagyon sokat kell játszani belőle ,hogy valóban profitabilis legyen..Én pedig csak akkor szeretek leülni MTT-t játszani ,hogyha tudom hogy tiszta a fejem és rendesen tudok koncentrálni,és ez általában a hétvégékre korlátozódik.2007 novembere óta vezetek statisztikát az online versenyeimről ,azóta 106 verseny került be ami iszonyatosan kevés,ebből 76-ot 2008 márciusig játszottam,ebből látszik hogy az utóbbi időben nagyon elhanyagoltam.106 versenyből 24,5 %-ban voltam ITM,71,6%-os a ROI-m,4 TOP3-as helyezésem van 7,5%-ban voltam FT-n.
Na ennyit a statokról ,meg a múltról :)
A Júliusi élő Flop liga verseny nagyon nagyon tetszett.A végén azthiszem 6 ember között AK val estem ki közepes PP ellen.De volt egy partim amire hatalmasan büszke vagyok.D voltam,és a lapom megnézése nélkül eldöntöttem ,hogy ha előttem mindenki dob akkor emelni fogok.Így is történt,emeltem és Zen megadta,talán Fülöp is de ő nem számít mert ha meg is adta floppon bedobta.A flop 46X volt,előttem checkeltek és én még mindíg vakon beteltem kb fél potot,mert nem tűnt veszélyesnek a flop,zen megadta,a turn egy Q volt zen checkelt,és én ugy gondoltam hogy akkor megnézem a lapom,T6 volt nálam,mondom okés,akkor jó a check :P river blank lett ő checkelt és ügye ilyenkor szerintem a játékosok 70%-a elcheckeli,én nem,kb 12-13 K lehetett a potban.Arra gondoltam ,hogy floppon vagy azért adta meg a betemet mert két magas lapja van ,vagypedig egy pár,olyasmi mint az 55 vagy ilyesmi,mivel elég aggro voltam közepes,esetleg weak lappal is megadja a betet de hogyha viszont erősnek érzi magát akkor eggyértelműen check/raise-el mert kb 99% ban gondolhatta hogy én floppon lappal , lap nélkül Cbetelek,és nem akarna elijeszteni egy bettel.Szoval floppon gyenge volt ez tuti.A Q azért nem segíthetett neki mert azt legkésőbb riveren megbeteli.Úgy döntöttem hogy egy 5K-s bettel kb 60%-ban dobatok vele és hogyha megadja akkor is kb 30% ban nyerek mivel olyan aggro voltam hogy akár A magasat is el tudok nála képzelni ha megadja a river betet.Ő csak mormogott hogy tudom hogy nincs semmid,meg hogy megint csak blöffölsz én meg csak néztem magam elé,pokerarc rulez.Ő nagy szenvedve megadta,pesszimista hozzáállásomnak köszönhetően már mondtam hogy bazzz,a dealer mondta hogy mutassak ,megmutattam a gyönyörű T6-ot és ő erre valami K4-et mutatott vagyis 4-es párral adta a river betem.Ó igen,király vagyok ,emlékeztek még? A magassal is megadhatja az aggro image miatt,hát megadta 4-essel.Az ,hogy az adott pillanatban nem checkeltem el,az nem annak köszönhető hogy ez így ott végigfutott az agyamban ,mivel kb 10 sec gondolkodás után hivtam be az 5K-t.Az 5K hivás azért volt mert ahogy a parti végigfutott a fejemben arra jutottam hogy ő most gyenge és nekem betelnem kell.Mindenki vonja le a konzekvenciákat,várom a kritikákat és persze a gartulákat is :D Ez egy Unique hand volt számomra.Nah hogyha már ezt a partit ennyire elnyújtottam nem is írok többet,lehet már így is unalmas vagyok.
GL

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)