2011. március 28., hétfő

Felemás érzések

Sziasztok!

Már megint nagyon régen írtam érdemleges dolgot.Ezt általában azzal szoktam magyarázni, hogy semmi különleges nem történik.Sajnos a mostani bejegyzésemet sem az az indok vezéreli, hogy sikerült volna jó helyezést elérnem egy MTT-n,pedig már nagyon nagyon ki vagyok éhezve egy olyan eredményre ami helyrebillentené az önbizalmam és legfőképpen a bankrollom.Hogy valami jót is írjak a siránkozás után,hatalmas minta,két verseny alapján,két verseny után én vezetem a Theflop élő liga tabelláját :)Talán ilyen nem is volt még mióta játsszuk a ligát.Persze ez nem olyan nagy szó,de azért amíg még az élmezőnyben vagyok sokkal több kedvel indulok el játszani és megpróbálom tartani a helyezésemet/javítani rajta.Sajnos az utóbbi versenyeken azt lehet észrevenni,hogy az indulók száma nagyon lecsökkent,nem tudom mi az oka.

Lehet, hogy mások is hasonló cipőben járnak mint én és a kedves munkáltatójuk mindenféle ürüggyel beközölte, hogy hát köszönjük, hogy eddig hülyére dolgoztad magadat annak reményében, hogy szemet hunyunk a 3 hónap JOGOS táppénzed felett,de ez sajnos nem lehetséges..Sajnos én csak egy porszem voltam a gépezetben a magam majd 2 évével.Pont visszaolvastam a blogomban és megtaláltam a bejegyzést amiben írom, hogy mennyire jó dolog, hogy bérmunkásból belső dolgozó lettem mert nem kell tartanom egy semmiből jött felmondástól.Sajnos nem volt jó a megítélőképességem.Azt hiszem a dologhoz tartozik és nem a saját magam mentegetésére hozom fel,de úgy érzem el kell mondanom, hogy folyamatos ritkítás van a cégnél,és olyan embereket küldtek el akiknek igencsak borsos végkielégítést kellett kifizetni az ott töltött 5-6-8 év után.Nem számít nekik az ott töltött idő és a munka hozzáállás.Ahogy én látom a dolgokat körülbelül 2 évet adok a cégnek és ugyanaz lesz a sorsa mint a tőle 1000m-re lévő sokkal nagyobb háttérrel rendelkező cégnek.

Nagyon szívesen vennék minden állással kapcsolatos tanácsot,esetleg lehetőséget.Van egy érettségim és egy targonca vezetői szakmám.Meg ehhez van kb 3 éves rutinom Logisztika/Raktározás területen.Ez mellett van gyakorlatom moderátor/webszerkesztő munkakörben és érdeklődöm is a terület felé.

Írok pár szót a pókerről,bár semmi nagy durranás.Az utóbbi hetekben volt egy 1300 fős tornán egy late helyezésem.Pontosan nem emlékezek hanyadik lettem,100 és 20 között.Aztán volt egy 5000 fős tornán egy 51. helyem amiért kiérdemeltem a buyinem 9X-esét,gondolhatjátok milyen boldog voltam 5 óra játék után.. :)A PS TT versenyek viszont jól mennek mostanában,abból a szempontból, hogy tegnap sorozatban harmadszor lettem ITM az eventen.Így a pénznyeremény mellé $200 bónuszt is nyertem amihez 1000vpp-t kell gyűjteni.A kieső partik szempontjából már nem annyira ment tegnap a verseny.Igaz szavam sem lehet mert az allinek az itm-ig kitartottak hellyel-közzel,viszont itm után hiába próbáltam tovább menetelni,az RNG megakadályozott :)

Nagyra nyíltak a szemeim amikor a PA-n megláttam a Kármán testvérek staking pályázatát.A dolog nagy vonalakban arról szól,hogy aki késztetést érez a dolog iránt annak lehetősége van egy videót feltölteni a játékáról amit aztán Márió és Antonio megvizslatnak.25 pályázat van és a kiírás szerint maximum 3 embert választanak ki akikből egy ütőképes MTT csapatot szeretnének kialakítani.A staking folyamatos coachingot és a nevezési költségek teljes átvállalását jelenti a részükről,és ezért cserébe a stakelt 50-50 százalék arányban osztozik velük a profiton.Eredményhirdetés Március 30.-án lesz,hazudnék ha azt mondanám, hogy nem izgulok.Nagyon nagyon örülnék és megtisztelőnek tartanám, hogyha bekerülnék a szponzorált játékosok közé,viszont nem szeretném beleélni magamat egyáltalán a dologba,mert nem szeretnék az alap elkedvetlenedésen kívül még jobban elszomorodni ha nem sikerül.

Azt hiszem másról nem akartam most írni,ha meg eszembe jut valami,legalább lesz még bejegyzés.. :)

GL nektek,és nekem is!

3 megjegyzés:

Gizdalord írta...

Hajrá :)

Amanoba írta...

Wow, egy blogbejegyzés! Meglepődtem. Jó, hogy pont benéztem a flopra :)
Drukkolok neked minden szinten!
GL!

Rikk írta...

Köszi nektek! :)